Legtöbben, amikor a magány szót hallják egyedülálló, társaság nélküli emberekre gondolnak. Így a társas magány fogalom értetlenkedést válthat ki az emberekből, pedig ez az összetétel egy létező, tragikus állapotra utal, amit talán észre sem vettünk saját szeretteink körében.

Mindenki életében eljön az a pillanat, amikor úgy érzi, hogy mindaz, amivé vált, valakinek teher. Súlyos probléma a teher-érzet, nem csak az idősebb korosztályban. Mi van mögötte, és mi az, amit tehetünk?

Kisgyermekként nem értettem édesanyámat, azokban a helyzetekben, amikor egész napos munka után, fáradtan még elment idős szüleihez, és főzött, mosott, takarított. Szerencsére még ők is képesek lettek volna rá, de édesanyám úgy gondolta, hogy ez a minimum, amit megtehet. Nem értettem, mert még nem tudtam miről is szól a gondoskodás.

Az Alzheimer-kóros betegek ápolása óriási szellemi, fizikai, anyagi megterhelést jelenthet a családok számára. Legyen szó akár otthoni gondozásról vagy arról, hogy idősgondozóba költöztetjük be őket. De mégis mit kell tennie annak, aki otthon szeretne gondoskodni demens hozzátartozójáról?

Napjainkban mindannyian hajlamosak vagyunk megfeledkezni a legalapvetőbb igényeinkről is, vagy épp ezekkel okozunk magunknak elkerülhető stresszhelyzeteket. Saját és szeretteink épsége is ilyen szükséglet. Ne vegyen felesleges terhet a vállára a folyamatos aggódással, és az egész napos bizonytalansággal!

A biztonság mindenki életében nagyon fontos szerepet játszik. Elhisszük, hogy az otthonunk egy menedék, ahol semmilyen baj nem érhet. Sajnos ez nem minden esetben van így. 

A mai rohanó világban mindenki a saját gondjaival van elfoglalva. Ez leginkább a fiatalabb korosztályra igaz, hiszen nekik folyton napra késznek kell lenniük, egyre nagyobb elvárások tornyosulnak a fejük felett, ingerlékenyebbek és ezért türelmetlenebbek is az idősekkel.

A magyar emberekre jellemző, hogy valahogy nem hisznek a megelőzésben. Azaz, inkább hisznek is, meg nem is. Ha baj történik, utána elhangzik az, hogy „most már mindegy…” lehetett volna tenni valamit, de nem tettünk. Miért?

Minden nagyobb család életében eljön az a pillanat, amikor rádöbbennek, hogy az élet ciklikussága az ő családjukat sem kerüli el. Generációk felnőnek, házasodnak, jönnek az unokák, dédunokák. A másik oldalon pedig mindenki megöregszik, az idősek elhunynak, és az élet elmúlik. 

Illatok, képek, mozdulatok és érzések. Ezekre emlékszünk. Ezeket hívjuk segítségül, mikor egyedül vagyunk, mikor sok a gond, vagy csak szeretnénk egy pillanatra kiszakadni a mindennapi rohanásból. Kiszakadni, és elbújni valahova, ahol a nagyi sütijének illata, ölelésének melege zár magába.